//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה
Szerző:  Ádám Péter  Készült: 2015 febr. 02, hétfő
A Haver Alapítvány már több mint tizenkét éve tart iskolákban interaktív foglalkozásokat, amelyeken a zsidósággal próbálja megismertetni diákokat. A Haver önkéntesei tisztában vannak azzal, hogy a világot nem tudják megváltani másfél óra alatt, de a lényeg nem is ez, hanem a párbeszéd kialakítása.

A fővárostól 30 kilométerre található ócsai Bolyai János Gimnáziumban minden évben tartanak tolerancia napot, hogy a diákok megismerkedhessenek olyan kisebbségi csoportokkal, amelyekkel eddig nem igazán találkozhattak. A legutóbbi tolerancia napra meghívott szervezetek között ott volt például a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszédet kezdeményező Uccu Alapítvány, a világtalanok helyzetét bemutató Láthatatlan kiállítás, a melegekkel kapcsolatos tévhiteket eloszlatni próbáló Labrisz és Szimpozion egyesületek, a hajléktalanok nehézségeivel foglalkozó Menhely Alapítvány és a zsidóságról párbeszédet kezdeményező Haver Alapítvány.

a kép illusztráció, nem a helyszínen készült!

Az iskolában előzetesen felmérik, milyen témák után érdeklőnek inkább a diákok, korábban már előfordult ugyanis, hogy egy szervezet foglalkozására senki sem látogatott el. A Havert azonban már többször hívták Ócsára, a tolerancia napot szervező tanárok személyes kedvencükként emlegetik az alapítvány speciális óráit. „Én is a Haverra mennék, de a saját osztályomat kell vinnem” – mondja egyikük az iskola könyvtárában kialakított koordinációs központban. A tanulók két foglalkozáson vesznek részt, az elsőre a saját osztályukkal, a második szabadon választott foglalkozásra pedig egyénileg mehetnek. A Haver 90 perces foglalkozásaira már többen feliratkoztak, az elsőre egy 11.-es osztály, a másodikra pedig egy vegyes csoport jön majd, az alapítvány önkéntesei tehát nem érkeztek hiába.

„Nem lehet másfél óra alatt megváltani a világot” –  mondja Elek Luca, aki három éve a Haver Alapítvány önkéntese. A foglalkozás célja persze nem is a világmegváltás, inkább a párbeszéd kialakítása a lényeg, ezért nem is a formális tudás átadásán van a hangsúly. „Írjátok le egy papírra az első három szót, ami eszetekbe jut arról, hogy zsidó” – érkezik az első feladat, aki szeretné, az el is mondhatja, hogy mit írt. A hanukát többen is említik, bár nem igazán tudják, mi az valójában. „Az a jellemző, hogy nem tudnak semmit a zsidóságról” – osztja meg tapasztalatait a Haver egy másik önkéntese, Büchler Tamás. A foglalkozásokon ezért megpróbálnak minél több kérdésre válaszolni, még az olyanokra is, mint a „miért van vörös haja a Family Guy-ban szereplő zsidó figurának?”. A szélsőséges, kötekedő kérdésekre is próbálnak válaszolni, de azt nem engedik, hogy erről szóljon az egész másfél óra, ezért egy idő után kénytelenek elengedik a fülük mellett a szándékos provokációt. Erre azonban csak ritkán kerül sor.

A résztvevő diákokat már a foglalkozás elején aktivizálják: egy képzeletbeli vonalon kell elhelyezkedniük attól függően, hogy az elhangzott állításokkal mennyire értenek vagy nem értenek egyet, így azok is véleményt nyilváníthatnak egy-egy kérdésről, akik amúgy valószínűleg sosem szólalnának meg. Míg az, aki karácsonyt tart, keresztény” felvetésre szinte mindenki középre áll, addig az „aki Magyarországon születik, az magyar” állításnál már jobban megoszlanak a vélemények. „Egy kínai például nem lesz magyar attól még, hogy itt született” – magyarázza döntését az egyik srác azok közül, akik „a nem értek egyet” oldalra tömörültek. A másik oldalon álló kínai lány pedig egy „ne nézettek rám!” kiáltással próbálja gyorsan elterelni magáról a figyelmet, pedig ő még kimondottan az aktívabbak közé tartozik.

a kép illusztráció, nem a helyszínen készült!

„Az az általános, hogy egy osztályból csak néhányan szólalnak meg, velük érdemes párbeszédet folytatni, és aztán lehet, hogy többen is kedvet kapnak az aktív részvételhez” – vázolja a foglalkozásokon tapasztaltakat Dés Júlia, a Haver Alapítvány ügyvezető igazgatója. Ez az átlagos trend, néha azonban előfordulnak szélsőséges esetek is, egy debreceni középiskolában például kimondottan passzivitással fejezték ki a diákok az ellenszenvüket. „Folyamatosan ki-be járkáltak, egyáltalán nem akartak együttműködni velünk” – meséli Dés Júlia, aki szerint ilyenkor már nem tudnak mit tenni. „Egy foglalkozás sikere nem attól függ, hogy hol, milyen iskolában tartjuk” – mondja Büchler Tamás, – „egy vidéki középiskolában sokszor sokkal könnyebben lehet párbeszédet folytatni, mint mondjuk egy budai elitgimnáziumban, ahol a diákokat arra tanították, hogy bizonyos témákról nem illik beszélni.”

Ilyen téma a zsidóság is, pontosabban az, hogy kik is a zsidók valójában. A Haver foglalkozásain pedig ez elkerülhetetlen. Minden diák kap is egy fotót, amelyen más-más, teljesen eltérő külsejű ember arca szerepel. „Jelentkezzen az, aki szerint a képen egy zsidó látható” – jön az instrukció, mire páran bizonytalanul felteszik a kezüket. „Hát ilyen zsidót még nem láttam” – mondja az egyik fiú egy teljesen átlagos, szőke, kék szemű férfi fotójára. Folyik a találgatás, talán a nagy orr, a szakáll, a sötét vagy a világos bőrszín, esetleg a kalap lehet az irányadó, de biztosra senki sem tudja megmondani, hogy egy zsidó ember képe van-e nála. A megoldáson aztán mindenki elcsodálkozik: az összes képen zsidók vannak, akiket Jeruzsálemben fotóztak le.

„Ennek a feladatnak az az egyik célja, hogy a zsidó szót kényelmessé tegyük a diákok számára, ezért is mondjuk ki minél többször. Sokaknak ugyanis csak egy sértő jelzőt takar az, hogy zsidó” – magyarázza Büchler Tamás. A játék másik célja pedig, hogy megmutassa, mennyire sokfélék lehetnek a zsidók.

De vallás-e a zsidóság? Vagy esetleg nép, hagyomány, sorsközösség? Talán egyéni döntés kérdése? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a következő feladat során, a foglalkozás résztvevőinek néhány poszteren elhelyezett információk segítségével kellene eldönteniük a kérdést, és miután kiválasztották a szerintük helyes meghatározást, erről meg kellene győzniük a többieket is.

Büchler Tamás (a kép nem a helyszínen készült)

„Mi az a maceszgombóc?” – súgja oda az egyik fiú a másiknak olvasás közben. A hagyomány, a kultúra és a személyes érzés lesz a két legnépszerűbb megoldás, de végül is egyetértés születik arról, hogy mindegyikben van valami igazság.

A Magyarországon élő zsidók számát firtató kérdésre sem érkezik egyértelmű válasz, az ötezertől az egymillióig szinte minden szám belefér a tippelésbe. A tanulók által feltett kérdések legalább ennyire változatosak, a már említett vörös hajú zsidókról szólón kívül, „a minden zsidó férfi hordja azt a kis izét?”, „minden zsidó ismeri a zsidóság történetét?”, illetve „mit szólnak Izraelben, ha egy zsidó elköltözik onnan?” hangzik el.

A foglalkozás után a Haver önkéntesei arról mesélnek, hogy vannak csoportok, ahol egy-egy olyan gyerek is felbukkan, aki otthonról kimondottan antiszemita nézeteket hoz, és már komoly előítéletekkel rendelkezik. Akadt például olyan diák, aki arra a kérdésre, hogy mi jut eszébe a zsidóságról rögtön bedobta, hogy „betegség”. „Az jó, ha van egy kicsit szélsőségesebb nézetű tanuló az osztályban, vele ugyanis könnyebben lehet párbeszédet kialakítani” – mondja Elek Luca, bár a meggyőzésük ennyi idő alatt lehetetlen.

Elek Luca (a kép nem a helyszínen készült)

A tanárokkal viszont sokszor még nehezebb. Legutóbb az egyik pedagógus azzal „trollkodta” szét a Haver foglalkozását, hogy folyamatosan a zsidók gazdasági hatalmát és más népszerű összeesküvés-elmélet megcáfolását kérte számon az önkénteseken. Persze azért sikertörténetek is akadnak szép számmal. Egy lány például az egyik foglalkozás alatt jött rá arra, hogy ő tulajdonképpen zsidó, és a nagymamája nem azért gyújt péntek esténként gyertyákat, mert így szeretne világítani.

A Haver Alapítvány önkéntesei mindenképpen hasznosnak látják a tevékenységüket, sok pozitív visszajelzést kapnak tanároktól és diákoktól egyaránt, ezek egy része a Haver honlapján is olvasható, ahol egyébként még temérdek információ található a zsidóságról. Havonta 5-6 foglalkozást tartanak, és erre nagyjából 15-20 önkéntesük van, de mivel többre lenne szükség, ezért folyamatosan várják az újabbak jelentkezését. „Ez működik” – mondja Büchler Tamás –, „ha valaki többet akar tenni annál, mint hogy az öklét rázza a Facebookon, annak ez egy remek lehetőség.”

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?
« November 2017 »
H K Sz Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30