//
Szerző:  Kibic  Készült: 2018 febr. 13, kedd
Címkék:

Négy Magyarországról érkezett fotó is helyezést ért el a Zsidó Lencse elnevezésű fotópályázaton, amelyet a tel-avivi Beit Hatfutsot – A Zsidó Nép Múzeuma hirdetett meg. Idén Izrael születésének 70. évfordulója alkalmából a pályázók Izraelhez való viszonyukat ismegörökíthették.

Az első díjat Verő Sára (BBYO) nyerte el A cionizmus születése című fotójával. Csoma Luca (szintén BBYO) Cipők című képe pedig a kiállítás reklámfelületére került. Polidova Júlia (Bálint Ház) A mi egyedi hanukiánk és Lukács Boldizsár (Lauder Javne Iskola) Az első gyertya című munkája szintén bekerült a pályázat legjobb 25 fotóját bemutató kiállítás anyaga közé.

Verő Sára A cionizmus születése című képe nyerte az első díjat

A Zsidó Lencse fotópályázatra több ezer kép érkezett a világ minden tájáról. Ez a pályázat a múzeum oktatási részének éves projektje, amely egy három hónapos foglalkozássorozat keretében felkészíti a résztvevőket pályaműveik elkészítésére. A pályázat témája A zsidóságom és én címet viseli, de idén, Izrael születésének 70. évfordulója alkalmából a pályázók nemcsak a saját zsidóságukkal kapcsolatos fényképet küldhettek, hanem megörökíthették kapcsolatukat is Izraellel, akár még mobiltelefonnal készített képen is.

A többi fotó az Izraelinfo oldalon található.

tamogass

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?
« Február 2018 »
H K Sz Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28